|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 20 találat | lapozás: 1-20 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Szabó Ágnes 1992. február 20.A külföldi megfigyelők között Nahimi Péter parlamenti képviselő, az MDF Országos Elnökségének tagja és Szabó Ágnes, az MDF munkatársa is jelen volt a helyhatósági választáson. Elmondták, hogy a Vatra vereséget szenvedett Marosvásárhelyen, a központjában. Magyar polgármestere van Nagyszalontának, Kézdivásárhelynek, Koltónak, és jönnek az újabb hírek magyar politikusok sikereiről. Nahimi Péter sok szabálytalanságot tapasztalt, katonák furcsa katonakönyvvel szavaztak, nem egyeztek a pecsétek sorszámai. A román nacionalisták legdurvább próbálkozása Kolozsváron volt, ahol provokációs felhívást tettek közzé. A felhívás hemzseg a hibáktól. Az aláírás: Turáni Vadászok, Gombos Gyula kolozsvári tagozat. Feltehetően Gömbös Gyulára gondoltak a kitalált szervezet nevénél, de rosszul írták. Szőcs Géza a napokban Strasbourgban, az Európa Tanács közgyűlésén felhívta a figyelmet arra, hogy a kormány a megválasztott helyhatóságok fölé kinevezi a megyefőnököket, prefektusokat. /Krajczár Imre: Magyar polgármester-jelöltek sikere. = Magyar Fórum (Budapest), febr. 20./2002. május 11.A textilművészetet népszerűsíti a hagyományos marosvásárhelyi Ariadne-kiállítás. Idén nem jelentkezett a mindig figyelemfelkeltőn szereplő Kántor Zita. Kiállított viszont a tavalyi első díjas Csíky Szabó Ágnes, továbbá Hunyadi Mária, Szabó Bokor Márta, Novák Ildikó, Köllő Margit és mások is jelen voltak munkáikkal. /N.M.K.: Ariadne 2002. Textíliák falon, térben, időben. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 11./2002. szeptember 12.Szatmárnémetiben a lakótelepek iskoláiban éveken keresztül folyt a tanítás a magyar osztályokban. Az utóbbi években a szülők elkövetnek törvényest-törvénytelent, hogy gyermekük a legjobb, 10-es vagy a 6-os általános iskola diákja legyen. Emiatt a lakótelepi iskolákban osztályok szűnnek meg. Azokat nem tudják évek múlva újraindítani. /Szabó Ágnes tanítónő, Szatmárnémeti 20-as számú Általános Iskola: A szülők a legjobb iskolába akarják járatni gyerekeiket. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), szept. 12./2003. október 20.Okt. 18-án a szatmárnémeti temetőkben nyugvó pályatársaik sírjához zarándokoltak el a fennállásának ötvenedik évfordulóját ünneplő szatmári magyar színtársulat egykori és jelenlegi tagjai. A Mátyás király utcai temetőben Nyiredi Piroska és Ács Alajos, a katolikus temetőben Török István, az Amaci úti köztemetőben Tompa Attila, a református temetőben Tarnói Emilia, Nagy Iza, Deésy Jenő és Kovács Ádám földi maradványainál helyezték el a kegyelet koszorúit. A más városokból vagy külföldről érkezettek (Elekes Emma, Kovács Ferenc, Boér Ferenc, Kiss Imre, Balogh András, Kilyén László, Krasznai Paula, Krizsovánszky Szidónia, Miklós Tamara, Bartis Ildikó, Papp Éva, Szélyes Ferenc, Gyöngyösi Gábor, Fülöp Zoltán, László Zsuzsa, Moldvay Katalin, Szabó Ágnes és mások) számára az egymással való találkozás külön élményt jelentett. Délután a társulat tagjai Tasnádon, Harag György sírjánál rótták le kegyeletüket. /B. É.: 50 éves színtársulat. Elhunyt pályatársaikra emlékeztek szombaton a szatmári színtársulat tagjai. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), okt. 20./2005. január 31.Két marosvásárhelyi alkotó, a textilművész Csíky Szabó Ágnes és a szobrász Gyarmathy János nyílt közös kiállítása nyílt január 28-án Marosvásárhelyen, a Bernády Házban. Csíky Szabó Ágnesnek ez az első egyéni jelentkezése. Gyarmathy János most lett ötvenéves, több mint harminc alkotása látható a tárlaton. /(nk): Szárnyalás térben és időben. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 31./2006. május 4.Csángó-magyar találkozót szerveztek Szombathelyen. A három napos rendezvényre Gyimesbükkről érkeztek a vendégek. A csángók magukkal hozták ősi táncaikat, dalaikat, amelyeket az idősebbektől tanultak. A mai napig őrzik hagyományaikat, bár elszigetelten élnek, amióta 1951-ben Csík megyétől a román Bákóhoz csatolták falujukat, Gyimesbükköt. „Teljesen elszakadtunk a magyar kultúrától ez alatt az idő alatt.” – fogalmazott a Duna Televízió Világunk című műsorában a gyimesbükki Antalné Tankó Mária. A csángó csoport Vas-megye több városában is bemutatta a gyimesbükki történetet feldolgozó „Gyimesi vadvirág” c. színművet. „Ha tiszta gyökereket akarunk találni, tiszta érzéseket, tiszta hitet, akkor érdemes a csángóktól tanulni.” – mondta a Honjáró 64 Egyesület elnöke, Dr. Szabó Ágnes. /Duna TV. hu/2007. szeptember 17.A sepsiszentgyörgyi Gyárfás Jenő Képtárban megnyílt a Maybe2 című tárlat. A kiállított művek javarészt a verbalitáson alapszanak. „Mára már nincsenek híreink” – hirdeti magát az egyik művész. Az első Maybe kiállításra 2002-ben került sor, akkor 24 fiatal alkotó mutatkozott be. „A Maybe-generáció tulajdonképpen a sepsiszentgyörgyi Művészeti Líceumban végzett képzőművészekből áll” – magyarázta Szabó Ágnes Evelin, a Maybe egyik szervezője. A kiállított munkák egy része közös alkotás, így a 23 kiállító közül többen is dolgoztak egy-egy munkán. Olyan műveket bocsátottak közszemlére, amelyek még nem voltak kivitelezve, és nem is lesznek, ezért is adták az idei Maybe-nek a Terv-Művek megnevezést. Tanácskoztak a térség kortárs művészetének problematikájáról, Ütő Gusztáv képzőművész, az Etna Alapítvány elnökének moderálásában. Felszólalt többek között Damokos Csaba, akinek nevéhez a Járda fesztivál fűződik. A meghívottak közt jelen volt Kerezsi Nemere, a Köztes Terek Hordozható Múzeumának képviselője, Toró Attila, aki a Képvidék fotóstáborok alapembere, Péter Alpár, az Art Station Megálló rendezvény képviselője, illetve a kézdivásárhelyi Vetró Barnabás, az UdvarTér kortárs művészeti mozgalom felelőse. /Illyés Judit: Szentgyörgyi Terv-Művek. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 17./2009. április 24.Koreográfia alap- és drámaírói mesterképzéssel gazdagodik ősztől a Marosvásárhelyi Színházművészeti Egyetem kínálata, tájékoztatott dr. Gáspárik Attila, az egyetem rektora. A táncművészeti alapképzés 7 tandíjmentes és 5 tandíjas hellyel indul, a drámaírói mesterire 6 ingyenes és 5 költségtérítéses helyet hirdet meg a tanintézet. A drámaírói műhelyt Kiss Csaba magyarországi rendező, dramaturg vezeti majd. Az egyetem három további szak – a rendezői, bábszínészi és a teatrológia szakon belül létrehozandó, hiánypótló művészeti ügynöki mesterképzés – indítására is engedélyt kapott, erre a rendező, bábszínész és teatrológia szakos diákok alapképzésének befejezése után kerül sor. A Stúdió előcsarnokában pedig kiállítás nyílik Csíky Szabó Ágnes textil-alkotásaiból és Serban Mariana festményeiből. /Nagy Székely Ildikó: Kifogyhatatlan kíváncsiság. Új szakok, premierek a színin. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 24./2009. szeptember 7.Augusztus 27-30. között zajlott Bukarestben a romániai tanügyi dolgozók és határon túl élő, román nemzetiségű nevelők és oktatók 30. kongresszusa Kb. 900 pedagógus – óvónő, tanító, tanár, tanfelügyelő, iskolaigazgató, egyetemi tanár- közülük 75 külföldi meghívott gyűlt össze megvitatni a tanügyi törvénytervezet. Traian Basescu államfő és Ecaterina Andronescu tanügyminiszter asszony mellett több államtitkár és szenátor is részt vett a rendezvényen. A háromnapos tanácskozás után egy kiáltvány született, mely a javasolt törvénytervezet-módosításokat tartalmazza. A kiáltvány követeli többek között: rövid távú tanulmányokkal rendelkező tanárként alkalmazzák a tanítóképző főiskolát végzetteket, a bolognai első ciklus végzettjeit, hosszú távú tanulmányokkal rendelkező tanárként alkalmazzák azokat, akik a bolognai rendszer második ciklusában szereztek diplomát neveléstudományok szakon és a tanítóképző líceum vagy tanítóképző főiskola után elvégzett hosszú távú felsőoktatásban végzett tanerőket. /Szabó Ágnes, tanítónő: Tanügyi kongresszust tartottak Bukarestben augusztus 27-30. között. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), szept. 7./2010. október 29.Hogy került a csizma az asztalra? Avagy miért foglalkozik tankönyvekkel az RMDSZ Oktatási Főosztálya?Jogosan vetődhetett fel a kérdés minden jóhiszemű olvasóban, midőn Péntek János professzor úr megnyilatkozásait olvasta a Krónika október 1-jei számában B. Kovács András tollából (Használhatatlan, csapnivaló tankönyvek, Szempont). Egy kis emlékeztető a nyilatkozatból: „Amikor 1999-ben a miniszteri rendelet a kisebbségi szervezetekre bízta a tankönyvek ügyét, akkor az RMDSZ ebből kizárta az Erdélyi Magyar Tankönyvtanácsot, a pedagógusszövetség szakmai szervezetét. A miniszteri rendelet a tankönyvek szakmai ellenőrzési jogát biztosítja, e munkába a tankönyvtanácsot nemhogy nem vonták be, hanem gyakorlatilag kizárták. Kuratóriumi elnökként kijelenthetem, hogy a tankönyvtanácsot a mai napig nem hozták olyan helyzetbe, hogy szakmai szervezetként legyen valamilyen kompetenciánk. Beszélni beszélhetünk róla, de szavunknak nincs foganatja. A tankönyvüggyel gyakorlatilag ma az RMDSZ-irodák, a kolozsvári oktatási főosztály foglalkozik. Márpedig sehol a világon nem történt még meg, hogy egy politikai párt irodájában folyjanak az úgymond szakmai munkálatok, ráadásul az általam már vázolt eredménnyel”. A fentiek alapján akár fel is háborodhatna a tisztelt olvasó, de a helyzet az, hogy a minden kétséget kizáróan igazolható események és kordokumentumok komolyan cáfolják az idézett állítások igazságtartalmát, megkérdőjelezve hitelességüket. Számomra fölöttébb bizarr, mi több, groteszkbe hajló, hogy a professzor úr annak az Erdélyi Magyar Tankönyvtanácsnak a kizárásával vádolja az RMDSZ-t, mely az Ügyvezető Elnökség kezdeményezésére jött létre 1993-ban és Péntek Jánost választotta kuratóriuma elnökének. Az első időszakban (1993–1997 között) a Fiser Fülöp Ildikó és Cs. Gyímesi Éva (mindketten az RMDSZ oktatásért felelős ügyvezető alelnökei voltak) által bejegyeztetett Collegium Transsylvanicum Alapítvány keretében tevékenykedett, majd ezt követően a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetség szaktestületeként fejti ki tevékenységét. Az Erdélyi Magyar Tankönyvtanács megalakulását követően az Ügyvezető Elnökség két munkatársat foglalkoztatott az anyanyelvű oktatásunkkal kapcsolatos problémák megoldása érdekében. Fóris-Ferenczi Rita a tanügyi reform, oktatási programok, míg Székely Győző a magyar nyelvű tankönyvkiadás kérdésköréért felelt. De hagyjuk a korai előzményeket, térjünk vissza a közelmúlthoz. Kezdjük ott, hogy a Péntek professzor úr által említett miniszteri rendelet (OMEC nr. 3950) nem 1999-ben, hanem 2005. április 25-én jelent meg, az RMDSZ igen erélyes fellépésének köszönhetően. Ebben az időszakban az oktatási minisztériumot Mircea Miclea vezette, az RMDSZ képviseletében pedig Kötő József töltött be államtitkári funkciót. A 9 cikkelyt magában foglaló – ma is érvényben levő – rendelet szabályozza a kisebbségek nyelvén folyó oktatásban, a kötelező oktatás szintjén használható tankönyvek ügyét. Néhány fontosabb kitétel: A kisebbségi oktatásban használhatóak az anyanyelven megírt és engedélyeztetett tankönyvek. • A magyar kisebbség számára minden tantárgyból legkevesebb 2 alternatív tankönyvet kell biztosítani. • Az anyanyelvű oktatásban – államközi protokoll alapján – lehet alkalmazni az anyaországban használatos tankönyveket. • A kisebbségi tankönyvkiadást a kötelező oktatás szintjén az állami költségvetésből finanszírozzák. • A román nyelvből fordított tankönyvek csak a minisztérium Kisebbségi Főosztálya jóváhagyását követően nyomtathatók ki. Ez utóbbi rendelkezés befoglalását az RMDSZ pontosan azért szorgalmazta, hogy lehetőség nyíljon a silány minőségű fordítások kiiktatására. A rendelet mellékletében a fordítások szakmai ellenőrzésének lebonyolítására az RMDSZ-t és az RMPSZ-t (Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége) nevesíti. A rendelet megjelenését követően, mint az Ügyvezető Elnökség Oktatási Főosztályának vezetésével frissen megbízott ügyvezető alelnök megbízatást kaptam a szakmai szervezetek és a magyar érdekeltségű tankönyvkiadók vezetőivel folytatandó érdemi tárgyalásokra annak érdekében, hogy mihamarabb találjunk megoldást a rendeletben foglalt jogosítványok gyakorlatba ültetésére. Az első közös megbeszélésre 2005. május 28-án került sor Kolozsváron, az Ügyvezető Elnökség Majális utcai székházában. Hogy milyen fontosságot tulajdonított az RMDSZ a tankönyv-problematikának, gondolom, egyértelműen jelzi, ha közlöm a tanácskozásra általam meghívott és ott megjelent személyek névjegyzékét: Markó Béla – szövetségi elnök, miniszterelnök-helyettes, Takács Csaba – ügyvezető elnök, Kötő József – oktatásügyi államtitkár, Asztalos Ferenc – képviselő, a parlament oktatási szakbizottságának elnöke, Lászlófy Pál – az RMPSZ elnöke, Péntek János – professzor, az Erdélyi Magyar Tankönyvtanács kuratóriumának elnöke, Gyenge Csaba – egyetemi professzor, P. Dombi Erzsébet – docens, Fóris-Ferenczi Rita – adjunktus, Veres Valér – adjunktus, Balla Júlia – középiskolai tanár, Székely Győző – tankönyvszerkesztő, Tőkés Elek – a Stúdium Kiadó igazgatója, Szikszai Ildikó – az Ábel Kiadó igazgatója, Varga Károly – a Corvin Kiadó igazgatója és Tulit Zsombor – a T3 Kiadó igazgatója. A többórás tanácskozáson a jelenlevők egyhangúlag elfogadták Lászlófy Pálnak, a pedagógusszövetség elnökének javaslatát. „Az én javaslatom az, hogy a közoktatás általános problémáinak és ezen belül a tankönyvellátás gondjainak megoldására hozzuk létre a Romániai Magyar Közoktatási Tanácsot (RMKoT – a felsőoktatási Tanács mintájára), amely legyen egy hárompillérű testület: a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége és a Magyar Tankönyvkiadók Egyesülete képviseletével. (Az idézet az ülésen készült jegyzőkönyvből származik.) A tanácskozás végén Markó Béla szövetségi elnök megbízott, mint oktatásért felelős ügyvezető alelnököt, hogy egy héten belül dolgozzam ki az RMKoT szervezési és működési szabályzatát, és Lászlófy Pállal közösen készítsük elő a testület következő ülését. Folyamatos információcseréket és egyeztetéseket követően került sor az RMKoT az év július 9-i ülésére, ugyancsak a Majális utcai székházban. Ez alkalommal közösen egyeztettünk a románból történő tankönyvfordítások minőségi ellenőrzésének procedúráját illetően. A 9 tagú testületből e sorok íróján kívül jelen voltak: Kötő József államtitkár, Asztalos Ferenc képviselő, Dáné Károly, az Országos Tankönyvkiadó igazgatója, Lászlófy Pál RMPSZ-elnök, Székely Győző, az Erdélyi Tankönyvtanács képviselője és Tulit Zsombor a Magyar Tankönyvkiadók Egyesülete képviseletében. Döntések sorát hoztuk meg arra vonatkozóan, hogy kiket kérünk fel a már lefordított és a kiadók által lektoráltatott tankönyvek újralektorálására, milyen mértékű legyen az elvégzett munka honoráriuma, hogyan történjen a kapcsolattartás és információcsere a szerzők-kiadók-oktatási főosztály-szaklektorok-minisztériumi Kisebbségi Főosztály- láncolatban. Néhány név azon személyek közül, akiket az Erdélyi Magyar Tankönyvtanács és a magyar tankönyvkiadók javaslatára kért fel az RMDSZ Oktatási Főosztálya a fordítások ellenőrzésére: dr. Gyenge Csaba – műszaki tudományok, dr. Kerekes Jenő – gazdaságtudományok, dr. Ágoston Katalin – műszaki tudományok, dr. Orbán Béla – matematika, dr. Lányi Szabolcs – ipari kémia, dr. Makkai Ferenc – kémia, dr. Csibi Vencel – mérnöki mechanika, Darvay Béla – fizika, dr. Ráduly-Zörgő Éva – pszichológia, dr. Péntek Imre – pszichológia, dr. Ionescu Klára – informatika, dr. Robu Judit – informatika, Vincze Zoltán – történelem. Kötelességem, hogy ez alkalommal is megköszönjem mindegyikük felelősségteljes és magas szakmai igényességgel végzett munkáját. Tekintettel arra, hogy az RMPSZ anyagiak hiányában nem tudta teljesíteni előzetesen vállalt pénzügyi kötelezettségeit, 2005. augusztus 30-i dátummal a Communitas Alapítvány együttműködési szerződést kötött az RMPSZ-szel, mely alapján átvállalta a költségtérítések 60 százalékát. Nos, a fenti – egyértelműen dokumentálható – tények ismeretében úgy érzem, jogos a kérdésfelvetés: hogyan beszélhetett kizárásról Péntek professzor úr megnyilatkozása során? De azt hiszem, erre a választ nem nekem kell megadnom! A történelmi hűség kedvéért kell megemlítenem, hogy a „pártirodának” titulált Oktatási Főosztály 2008-ban arra is mert vállalkozni, hogy a CENTA Közép-európai Tanárakadémia együttműködésében Tankönyveink megújításáért címmel továbbképzést indított romániai magyar tankönyvszerzők számára. Tavasszal a Kolozsváron megszervezett képzésen mintegy 200-an vettek részt, és többek között olyan szakmabeliek tartottak előadást, mint: dr. Hoffmann Rózsa – egyetemi docens, dr. Vass Vilmos – egyetemi docens, Csapó Benő – egyetemi tanár, Antalné Szabó Ágnes – egyetemi docens, Valaczka András – tankönyvszerző, a Nemzeti Tankönyvkiadó Zrt. vezetője, Kojanitz László – a Tankönyvkutató Intézet igazgatója, Horváth Zsuzsanna – az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet főmunkatársa. A képzés folytatására ősszel került sor Budapesten azon 40 személy részvételével, akik teljesítették az előzetes megállapodás értelmében elfogadott feltételeket. A hallgatók két nap alatt külön csoportokban vettek részt a saját szakterületükre vonatkozó előadásokon és képzéseken. Az sem mellékes, hogy a két program lebonyolításához szükséges 160 ezer lejt (1,6 milliárd régi lej) szintén az Oktatási Főosztály „járta ki”, pályázva a Communitas Alapítványnál, a romániai és magyarországi oktatási minisztériumoknál. Végezetül szinte félve merem leírni, hogy „pártirodaként” arra is volt bátorságunk, hogy magyar nyelvű tankönyvek megírására írjunk ki pályázatot a Communitas Alapítványon keresztül, és elkészülhetett hat olyan hiánypótló tankönyv, melyek elnyerték a szakemberek elismerését. Arról, hogy a folyamatosan megjelenő tanügyi törvénytervezetek elfogadtatására való hivatkozással az oktatási minisztérium évek óta nem ír ki pályázatot új tankönyvek megírására és ennek következtében az általunk megíratott tankönyvek nem kerülhettek a tanulók padjára, mi nem tehetünk. Amit viszont sikerült megtennünk, az, hogy az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala (DRI) és az RMDSZ által létrehozott Communitas Alapítvány támogatásával az elmúlt kilenc évben – pályáztatási rendszerben lebonyolítva – több mint 92 ezer tankönyvet osztottunk ki ingyenesen 11. és 12. osztályos diákjainknak. Hogy került tehát a csizma az asztalra? A legkézenfekvőbb válasz: odatették! Miért foglalkozik az RMDSZ tankönyvekkel és egyáltalán oktatással? Hát azért, mert egyrészt a választópolgárok szavazatokban kifejezett bizalma odatette és erre kötelezi, másrészt tudjuk, hogy helytálló a magyar közmondás, miszerint: segíts magadon, Isten is megsegít. Lakatos András, az RMDSZ oktatásért felelős ügyvezető alelnöke, gyakorló tanár, iskolaigazgató. Előzmény: Krónika (Kolozsvár), 2010 október 1. Használhatatlan, csapnivaló tankönyvek A Krónika kiemelt helyen foglalkozott a román nyelv oktatásának évtizedek óta vajúdó kérdésével, lévén annak megoldatlansága a kisebbségi oktatás egyik legégetőbb gondja. Kimutatta: nem egy esetben ideológiai elfogultság siklatta ki a pedagógiai meggondolásokat, a didaktikailag indokolt elvek érvényesítését, s amikor a helyzet jobbra fordulhatna, a soros tanügyi reform elakadt, a legújabb törvénytervezet politikai időhúzás áldozataként a szenátusban vesztegel. No de az adott jogi lehetőségek kihasználásával is adósok vagyunk, miként az kiderül Péntek János nyelvészprofesszornak, az MTA kolozsvári akadémiai bizottsága és az erdélyi tankönyvtanács elnökének megállapításaiból. Az egyetemi tanár a tankönyvkiadás és a nyelvtanítás elvi szempontjai, az aktuálpolitikai helyzet beható ismeretében pontos diagnózist tud felállítani, és a bajok orvoslásához megoldásokat is sugall. Alternatív tankönyvválaszték Az alábbiakban a professzor úrnak a Sapientia- egyetem csíkszeredai karán a kétnyelvűségnek szentelt konferenciáján elhangzott előadásából vett gondolatokat szerkesztettük egybe egy, a témában folytatott beszélgetéssel. Péntek János azzal kezdi, hogy még Andrei Marga minisztersége idején, 1999-ben a magyar tankönyvek ügyét rendeletben rábízták az RMDSZ-re, hogy az a Romániai Magyar Pedagógusszövetséggel karöltve gondoskodjék az új tankönyvek megírása fölötti felügyeletről. Ez Péntek János szerint nem valósult meg, illetve ami megvalósult belőle, azt mutatja, hogy e törvény adta lehetőséggel egyáltalán nem éltünk, illetve egyesek visszaéltek vele. Súlyos a vád, íme az indoklás. „A pályázatokra valóban elkészültek az alternatív tankönyvek. Kötelező módon több tankönyvnek kell lennie minden tárgyból, így a román tantárgy számára is több készült. Nos, én úgy látom, hogy ami ezek közül a leggyengébbnek bizonyult, amit nem mertek bevinni a román iskolákba, arra ráütötték, hogy jó lesz a kisebbségi oktatásnak – magyarázza a kolozsvári egyetemi professzor –. Látnivaló, ezeknek a tankönyveknek a szerzői kizárólag román anyanyelvűek, a kisebbségi nyelvekről nem tudnak semmit, ezek a tankönyvek egyáltalán nem kapcsolódnak semmilyen kisebbségi nyelvhez. Kiegészítették ugyan őket magyar szójegyzékkel, de abból is látni, fogalmuk sincs, kinek készült, ugyanis a főnév mellé oda van írva, milyen nemű az a főnév, holott az a magyarban képtelenség. Találtam benne olyan feladatot: adjál példát a te nyelvedből arra, hogy a hangsúly alapján jelentős különbség keletkezik a szavak között. A hazai kisebbségek közül a magyarban, a szlovákban, a lengyelben stb. kötött a hangsúly, a feladat tehát abszurd elvárással lép fel.” Magam is tanúsíthatom, hogy általam ismert kisebbségi iskolában elutasították e könyv használatát, nem a kisebbségeknek szánt, hanem inkább a kimondottan románoknak írott tankönyvet választotta a romántanár, mert azt tartja didaktikailag jobbnak. „Könnyebb belőle oktatni a magyar tanulókat is” – indokolta döntését a pedagógus. Ma tehát Romániában nem igaz, hogy a kisebbségi gyerekek nyolcadikig számukra készült románkönyvekből tanulnak, illetve nem úgy igaz, ahogy gondolnók. A szakembernek lesújtó a véleménye ezekről a tankönyvekről, szerzőiket több szarvashiba elkövetése miatt is elmarasztalja. Mindenekelőtt képtelenségnek tartja, hogy „a kisebbségeknek” mint olyanoknak készítsen valaki tankönyvet. Annak ugyanis anyanyelv-specifikusnak kellene lennie, azaz valamennyit a diákok anyanyelvéből kiindulva kellene megalkotni, ráépítve az anyanyelvi tudásra azt, amit a másik nyelvből neki meg akarunk tanítani. Tehát nem lehet egy kalap alá venni olyan különféle szerkezetű és szemléletű, eredetű nyelveket, mint például a szlovák, a török, az ukrán, a magyar vagy a szerb. E kérdés megoldásához tehát még csak hozzá sem láttak nálunk, bár az oktatási minisztérium nemzetiségi osztályának mindig magyar volt a vezetője, s bár a törvényes lehetőség már tíz éve adott lenne hozzá. Esélyegyenlőtlenség Péntek János professzor elmondja, hogy az Országos Diszkriminációellenes Tanács elé került ügy hasonlóképpen fájó és újabb fonákságra vet fényt. „Hátrányos megkülönböztetés, ha ugyanolyan vizsgakövetelményeket támasztunk a román és nem román anyanyelvűekkel szemben. Mert bármilyen jók lesznek, ha javulnak majd a román oktatás tantervei és a könyvei, akkor sem fogadható el, hogy érettségi vizsgán ugyanazokat a tételeket kapják a magyarok, mint a többségiek, és ugyanazon pontozással bírálják el teljesítményüket – állapítja meg a neves nyelvész –. Ott vannak a parlamentben az idegen nyelveket beszélő képviselők. Vajon mit szólnának hozzá azok, akik azt állítják magukról, jól beszélnek franciául, ha odaállítanák egy francia anyanyelvű mellé őket, hogy együtt vizsgázzanak vele? Helyt tudnának-e állni egy ilyen vizsgán? Képtelenség. Ezt nem lenne szabad megengedni! Ezzel nyilvánvaló, hogy hátrányos helyzetbe hozzuk a gyermekeket. És nem csupán a vizsgáról van szó. Évente kimutatják statisztikailag, hogy románból hány magyar iskolás bukik meg, hogy mindez mennyit nyom átlagos osztályzatukban. Az egyetemi bejutás ma sok helyt pontozás alapján folyik, az érettségieredményeket is beszámítják, és ettől függ az is, hogy tandíjas lesz-e, vagy sem a diák. Ha átment ugyan románból, de a jegye gyenge, akkor ez méltánytalan hátrányba taszítja… És ennek orvoslására nem kell semmilyen előkészítés, mert a tantervi és tankönyvreformhoz több idő szükségeltetik, ez viszont egyszerű politikai döntést kíván csupán. Azaz más tételeket kell kidolgozni a magyar iskolák számára és kész!” Péntek professzor úgy véli, az alternatív tankönyvek meglétét előíró paragrafus máig sem működik Romániában. Szerinte legalább két nyelvi szituációból kiindulva kellene az alternatív tankönyveket kidolgozni. „Az egyik az, amikor a gyerek viszonylag jól tud románul már korábbról, mert környezeti nyelve a román, a másik pedig, amikor gyengén vagy egyáltalán nem tud. Mint például a Székelyföldön. Ezeket a helyzeteket külön kellene kezelni. A törvény pedig megengedi ezt, mivel úgy fogalmaz: legalább két tankönyvnek kell léteznie a kisebbségi oktatásban minden tárgy esetében. Ez tehát megoldható, és akárcsak a magyar oktatásában, a román esetében is az lenne a célravezető, ha minden osztály számára legalább két tankönyvünk lenne. Nem abból kell kiindulni, hogy a tankönyvszerzőnek mi van a fejében, hanem abból, hogy a tanulónak milyen a nyelvi környezete. Szórványban, esetleg olyan vidéken él-e, mint például Kolozsvár, ahol már hoz tudást magával az iskolán kívüli világból, vagy tömbvidéken, a Székelyföldön, ahol nem hoz. Tudnunk kell, merre akarjuk irányítani a gyermeket akár magyarból, akár románból. A lényege ugyanis az, hogy a kétnyelvűség fontos ugyan, de a hangsúlyok külön figyelmet érdemelnek, arra kell ügyelnünk, hogy az anyanyelv maradjon az elsődleges. A kétnyelvűségnek magas szintűnek és jól hasznosíthatónak kell lennie, de úgy, hogy a második nyelv ne szorítsa háttérbe az anyanyelvet, különben a dolog elcsúszik a nyelvcsere fele. A második nyelv dominanciája a kétnyelvűségben asszimilációhoz vezet” – figyelmeztet Péntek János. A professzor egyrészt külön tantervet tart szükségesnek minden kisebbségnek (az anyanyelv-specifikusság elve alapján), legalább két tankönyvet szorgalmaz románból úgy, hogy az egyik a szórványnak, a másik a tömbnek készülne (a területspecifikusság elve), és ennek megfelelően külön vizsgatételeket és elvárásokat javasol. Az egyetemi tanár egyébként felhívja a figyelmet az ún. törpe kisebbségekre, amelyek között akad nem egy, amelynek nem anyanyelvén folyik az oktatása, csak anyanyelvi óráik vannak a különben román tannyelvű iskolákban. Nos, esetükben a mai rendszer nem alkalmas a nyelv megőrzésére, fontos lenne számukra a külön nyelvi revitalizációs programok kidolgozása. Ismerős a probléma: a csángók hasonló kezelést igényelnének, külön nyelvélesztő oktatásra lenne szükségük. Ennek ma a jogi keretei, taneszközei is hiányoznak. Bár a Moldvai Magyar Csángószövetség és az ottani magyar nyelvoktatásban részt vevők rendkívüli erőfeszítései minden tiszteletet és támogatást megérdemelnek, ők sem az őket megillető szakmai segítséget, sem a jogi támogatást nem kapták meg eddig – miként még legalább tíz másik romániai kisebbség sem. Vívmánnyá feltupírozott hamis megoldások Péntek János úgy látja, a nyelvoktatásban nemcsak, hogy nem sikerült új jogi garanciákat hozni, de még az adott lehetőségek kiaknázása sem következett be, s miként az ún. „kisebbségieknek szánt” tankönyv mutatja, módszertanilag és színvonalát tekintve egyaránt elvétett „megoldás”. „Amikor 1999-ben a miniszteri rendelet a kisebbségi szervezetekre bízta a tankönyvek ügyét, akkor az RMDSZ ebből kizárta az Erdélyi Magyar Tankönyvtanácsot, a pedagógusszövetség szakmai szervezetét. A miniszteri rendelet a tankönyvek szakmai ellenőrzési jogát biztosítja, e munkába a tankönyvtanácsot nemhogy nem vonták be, hanem gyakorlatilag kizárták. Kuratóriumi elnökként kijelenthetem, hogy a tankönyvtanácsot a mai napig nem hozták olyan helyzetbe, hogy szakmai szervezetként legyen valamilyen kompetenciánk. Beszélni beszélhetünk róla, de szavunknak nincs foganatja. A tankönyvüggyel gyakorlatilag ma az RMDSZ-irodák, a kolozsvári oktatási főosztály foglalkozik. Márpedig sehol a világon nem történt még meg, hogy egy politikai párt irodájában folyjanak az úgymond szakmai munkálatok, ráadásul az általam már vázolt eredménnyel” – panaszolja Péntek János nyelvész. B. Kovács András 2012. május 19.Az anyanyelvi mozgalom számvetése (Huszadik évforduló)A mai magyar kormány a jogkiterjesztés vonalán haladva politizál, a nyelvi többletjogok biztosítását látja szükségesnek a határokon túl, s azon van, hogy a magyar közösségek minél nagyobb mértékben dönthessenek saját kérdéseikben – jelentette ki Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai államtitkár az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége (AESZ) alapításának huszadik évfordulóját ünneplő konferencia díszmeghívottjaként tegnap a szentgyörgyi színházban –, ezért a jogtudatos cselekvéshez fog ezentúl is segítséget nyújtani. Tisztelt nyelv- és nemzettársak! – ezzel a megszólítással köszöntötte az AESZ ünnepi gyűlését Péntek János, a mozgalom elnöke, aki beszámolójában a lepergett két évtized eredményeit vette számba. A történelmi fordulat a magyar nyelv nyilvános megjelenésének élményével ajándékozott meg bennünket, mondotta, s nem utolsósorban azzal, hogy sok román is elővette rejtett magyar nyelvtudását. Az AESZ végül Háromszéken került bejegyzésre, mai székháza is itt található. A nyelvpolitika a kisebbségpolitika szerves részeként fungált az eltelt években, ennek komoly jogi hozadéka volt, kár, hogy pontosan az anyanyelvművelés kapott kisebb hangsúlyt benne, holott nyilvánvaló: abban vagyunk érdekeltek, hogy anyanyelvünk maradjon a hangsúlyos, domináns elem a kialakuló magyarromán kétnyelvűségben. Az előadó rámutatott, a szövetség tevékenysége nagyot lépett előre, hozzájárult ahhoz, hogy az évszázadig tartó távolodás után a közeledés legyen a túlsúlyos elem határon innen és túl, pontosan a határtalanítás értelmében. A mozgalom hálózatszerűen épült ki és fonódott össze az anyaországi és az utódállamokbeli társszervezetei munkájával. Ezek legfiatalabbika – jelentették be a konferencián – a nemrég megalakult kárpátaljai szövetség. Az előadó szerint mindamellett a második évtizedben némileg lankadt a mozgalom lendülete, s köznyelvünk állapota sem kielégítő, a sajtó nyelvhasználatában, a tankönyvekben is sok a gondatlanságnak, a nyelvi igénytelenségnek, a restellni való provincializmusnak tulajdonítható hiányosság. A korszak egyik legkiemelkedőbb megvalósítása annak a kutatóhálózatnak a felállítása és működtetése volt, mely pontosan a mozgalom égisze alatt jött létre, és mely mára komoly kutatási eredményekkel dicsekedhet. Az előadó végül a nyelv presztízsének további növelésére hívott fel, rámutatva, az emberi méltóság értékének felismerése emelhet ki kisebbségi létünkből nyelvi vonatkozásban is. Az anyaországi mozgalom részéről Wacha Imre főiskolai docens, a kolozsvári Georgorius Aranka Kör részéről Egyed Emese egyetemi tanár, az RMPSZ részéről Lászlófi Pál tiszteletbeli elnök köszöntötte a konferenciát, szót kapott Szabó Ágnes a Simonyi Zsigmond helyesírási versenyek, Nagy R. János, az Implom József helyesírási verseny szervezője, valamint Demeter Emőke volt miniszteri tanácsos, Zsigmond Győző alapító elnök és Tapodi Zsuzsa mint a vetélkedők egyik szervezője. A konferencia délután a Kárpát-medencei anyanyelvi mozgalom helyzetének szentelt tanácskozással folytatta munkáját, a diákok vetélkedőire szombaton kerül sor. Délután kirándulni mennek a diákok, a Zágon–Csernáton–Kézdivásárhely vonal településeit látogatják végig, a vasárnap délelőttöt a díjkiosztásnak szentelik. B. Kovács András. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2012. június 4.Irinyi János szobrot avattak AlbisonBihar megye – Az albisi Meteor Sportklub szervezésében pünkösdhétfőn leleplezték Irinyi János diófából faragott mellszobrát. Az albisi egyház imatermében került sor a szoboravatásra, és az ezzel egybekötött kiállításra is. Milyen kell legyen egy eseményről tudósító cikk? Tényekre alapozó, közérthető, pártatlan, érzelmi kitörésektől mentes. Ez a cikk nem ilyen lesz, mivel nem tudom kizárni érzéseim ezzel az eseménnyel, s szülőfalummal kapcsolatban. Mindezek ellenére a tényekre alapozva mutatom be azt a pünkösdhétfői délutánt, amikor is történt valami Albison. Irinyi János, a zajtalan, biztonsági gyufa feltalálója 1817-ben született. Az, hogy hol, sokáig vita tárgyát képezte. Évtizedekig a határon túli Nagyléta tartotta szülöttének a feltalálót, de ma már támadhatatlan bizonyitékaink vannak arról, hogy Irinyi János, akárcsak testvére József – az 1848-as forradalmi 12 pont megszerkesztője – a Bihar megyei Albison született. Ennek tiszteletére az albisi Meteor Sportklub szervezésében pünkösdhétfőn leleplezték Irinyi János diófából faragott mellszobrát. Az albisi egyház imatermében került sor a szoboravatásra, és az ezzel egybekötött kiállításra is. Érdemes megemliteni a terem díszítéset. A feltaláló munkásságát tükrözte a dekoráció is, hogy csak néhány példát említsek: mindenhol gyufa hevert a földön, gyufaszálakból volt kirakva egy 100cm x 60cm nagyságú plakáton Irinyi János neve, egy korabeli falióra pedig az múló időt szimbolizálta. Csekély érdeklődés A sportklub vezetője, Szabó László volt a főszervező, aki már évek óta kutatta az Irinyiek Albishoz kötődő viszonyát. A már említett kiállítás az elmúlt évek kutatásainak eredményeit szemlélteti. Bár napokkal az esemény előtt minden albisi családhoz juttattak el meghívót a sportklub kézilabdajátékosai, sajnos, elég csekély volt az érdeklődés: kb. 70 személy jelent meg a szoboravatón. Szomorúan hozzá kell tennem, hogy az albisi értelmiség is kis számban képviseltette magát. A főszervező köszöntötte az érdeklődőket, meghívottakat, vagyis dr. Szabó Józsefet, a margittai kórház gyermekorvosát, aki az Érmellék történelmét kutatja, Weisenbacher Szabó Istvánt, a szobor társalkotóját, illetve az óvodásokat. Utóbbiak Szabó Ibolya és Kerékgyártó Anetta óvónők vezetésével egy kedves pünkösdi daljátékot mutattak be. Az előadás után a főszervező Szabó László szólt néhány szót a szoboravatás előzényeiről, majd dr. Szabó József vette át a szót, aki igényes előadásban bemutatta a térség Irinyiekhez kapcsolódó történetét, Irinyi János és édesapja id. Irinyi János életútját. Lángelme, de rossz menedzser A doktor úr diószegi lakos, főleg települése történelmét kutatja, de érdeklődése az egész Érmellék történelmére kiterjed. Előadását hármas egységre építette fel, amely Bihardiószeg és Albis kapcsolatára illetve az Irinyiekre épült. Bemutatta a térség, akkori megnevezésben uradalom, tulajdonosait, vezetőit, a Zólyomiaktól a Stubemberg családig. Szemléltette a görög ortodox vallás jelenlétét a térségben Bihardiószeg központtal, mivel az Irinyi család görög ortodox vallást gyakorolt, Irinyi Jánost, Józsefet és Antóniát a bihardiószegi görög ortodox templomban keresztelték meg. Ismertette a térség társadalomtörténetét és nemzeti összetételét. Beszélt az Irinyi család történetéről, kiemelte id. Irinyi Jánost, aki a kor elismert mezőgazdásza volt. Már az ő életrajza is érdekes, és sejteti, hogy ez a család értékes embereket ad a nemzetnek, a világnak. Irinyi János lángelme volt, de hogy a doktor úr szavaival éljek, rossz menedzser. Ez abban is látszik, hogy találmányát, bár az országban ismerték és elismerték, ő nem tudta úgy híressé tenni ezt, hogy gondok nélkül megéljen belőle. Más üzleti próbálkozásai sem jártak sikerrel. A ’48-as forradalmi 12 pont megalkotásában is szerepe volt: segített testvérének. Ezért a forradalom leverése után börtönbe került, de kis idő múlva amnesztiában részesült. Végül leszegényedett nemesként halt meg nővére otthonában, 1895 decemberében. A magas színvonalú és izgalmas történelmi bemutató után elérkezett a szobor leleplezése. Nagylelkű támogató Mielőtt lekerült volna a nemzeti színű szalaggal átkötött fehér lepel a mellszoborról, az albisi egyház lelkésze olvasott fel egy igét Pál apostol korinthusbeliekhez írt I. leveléből, majd rövid fohászt követően a szeretet jegyében megáldotta a mellszobrot. Tervben volt, hogy a bihardiószegi ortodox lelkész is megáldja a szobrot, de Nyirő József újratemetése körüli politikai csatározás ezt lehetetlenné tette. Megjegyzendő, hogy az ortodox tiszteletes ennek ellenére is szívesen eljött volna, de ezt felettesei megtiltották neki. Maga a mellszobor faból lett kifaragva, Weisenbacher Szabó István és testvére, János keze által. A tökéletes ábrázolásnak lelke van, nem csak a vonások tükrözik híven Irinyi János alakját, de az összkép is sugallja azt a lelkiséget, szellemiséget, amely oly fontos nekünk, albisiaknak. A költségeket egy Albishoz közelálló üzletember fedezte, ki nevét elhallgatni óhajtja. A szobor leleplezése után Szabó László bemutatta az üvegszekrényben található kutatási anyagokat: Irinyi János keresztelésének bejegyzését, mely eredetije a nagyváradi levéltárban található, a bihardiószegi ortodox templomban levő görög ortodox emlékekről készített képeket, illetve a síremlékeket ábrázoló képeket. A jövő a lakosokban rejlik Megjegyzendő, hogy a kutatáshoz szükséges információk nagy részét dr. Szabó József bocsájtotta Szabó László rendelkezésére. Egyesek valós, már kutatott, de még nem publikált dokumentumok, míg mások sejtések, feltételezések voltak részéről. E nyomon elindulva Szabó László eljutott az úgynevezett diószegi falusi román ortodox templomba, ahol rátalált arra a szentképekkel teli ikonosztázra, mely alatt a három Irinyi testvért keresztelték, amiről az ottani hívek nem tudtak, csak azt tudták, hogy nagyon régi. A szerencsének is köszönhető, hogy a meglévő dokumentumok elemzésekor fény derült arra, hogy az 1800-as évek végén a görög ortodox templom lebontásakor a kegytárgyakat átmentették az akkor még nagyon kicsi és szegényes, ma ellenben szép, rendezett ortodox templomba, ahol ma is megtalálhatók. A terem másik sarkában a Meteor Sportklub kézilabdában elért sikereit bizonyító kupák és oklevelek találhatóak. Elmondta, hogy következő célja egy Irinyi Józsefet ábrázoló fa mellszobor kiállítása, amely a testvére mellett kapna helyet. A főszervező ezek bemutatását követően beszélt a mai kor Albisának lehetőségeiről, jövőjéről. Albis jövője a lakosaiban rejlik, és attól függ, hogy merünk-e nagyok lenni, merünk-e hinni magunkban, a fiataljainkban. Ezek hiányában kis falunk eltünik a globalizáció süllyesztőjében annyi más hétvégi házak tömkelegévé átsilányult faluval együtt. Ne legyünk megosztottak Szabó János, a szobor társalkotója arról beszélt, hogy ne hagyjuk, hogy a politika megosszon minket, magyarokat, mert egy a nemzet, s minden magyar egy egységet alkot, mely csak egészében értékes. Csiha Kálmán Szeressétek a templomot című versét Szabó Jutka mondta el, s így a rendezvényt addig is körüllengő meghitt hangulat mindenkit megérintett. A rendezvény záró gondolatait Szabó József fogalmazta meg a jövő tekintetében, vagyis, hogy kamatoztassuk az Irinyi-örökséget a falu fejlődése, épülése végett. Kiemelte a diószegi példákat – diószeg-álmosdi csataimitáció, pincefesztivál – s azt, hogy nem a politikai hovatartozás, eszmei különbözőség kell meghatározó legyen, hanem a közös cél a falu felemelkedése, a múlt értékeinek kamatoztatása által. A himnusz eléneklése után a jelenlevők emlékként egy doboz gyufával és lelki, szellemi felüdüléssel térhettek meg otthonaikba. A régi mondás – aki kimarad, az lemarad – már nem állja meg a helyét a mai világban: ez a rendezvény is megtekinthető a legismertebb internetes videómegosztón az Irinyi János szoboravató Albison címszó alatt, három részben. A szoboravató margójára Ez az esemény elgondolkodtatott: miért van az, hogy ma olyan nehéz hősöket találni, akikre felnézünk, akik tesznek valamit értünk, a szülőfalujukért, hazájukért. Nem gondolok nagy tettekre, sőt, nem is feltétlenül tettekre gondolok. Sokszor elég lenne az is, ha kiállnának az emberek magukért, azokért az értékekért, amiket képviselnek. Nem az a fontos, hogy valaki kiemelkedjen, és unokáink, dédunokáink az ő nevét említsék, az a fontos, hogy együtt tudjunk tenni falunkért. Elég csak alig néhány évtizeddel ezelőtti falunkra visszatekinteni, nagyszüleink korára. Ők voltak azok a „hősök”, akik felépítették a kultúrházat közös erővel, színielőadásokat mutattak be a környező falvakban, hogy fedezni tudják az építkezés költségeit, harangot hoztak templomuknak, és még sorolhatnám. Nem tudom a neveiket, de azt igen, hogy mit tettek, s büszke vagyok rájuk. Bárcsak a nyomdokaikba léphetnék! De nem egyedül, hanem mindazokkal, akiknek fontos az otthonuk. Nemrég valaki azt mondta erről a faluról, hogy csak egy kis „szutyok falu”. Vérig sértett vele. De aztán rájöttem, hogy nem elég büszke lenni arra, hogy albisi vagyok, tennem is kell, hogy büszke lehessek rá. A mi falunk nem „szutyok”, és én tudom, hogy nem is lesz az soha, mert az ősök lelke bennünk él. Merjünk mindennapi hősök lenni magunk előtt, a családunk előtt, a falunk előtt. Tudom, elcsépelten hangzik, de együtt sikerülni fog, csak fogjuk meg egymás kezét. Baikó Szabó Ágnes Zsuzsanna. erdon.ro 2013. október 9.Szatmár: az erdélyi színjátszás mítoszaKötő József kolozsvári színháztörténész volt a moderátora annak a kerekasztal-beszélgetésnek, amelyet vasárnap, az Ács Alajos Játékszínben rendeztek, s amelyen a magyar színtársulat alapító tagjai, volt kollégák és a társulat mai tagjai vettek részt. A szatmárnémeti magyar színtársulat megalakulásának hatvanadik évfordulója alkalmából rendezett ünnepi hétvége egyik érdekes eseménye volt az a kerekasztal-megbeszélés, amelyen a magyar színtársulat alapító tagjai, volt kollégák és a társulat mai tagjai vettek részt. Az Ács Alajos Játékszínben vasárnap délután tartott beszélgetésen a szatmárnémeti színház múltjáról és a szatmári színházkultúráról esett szó, belülről nézve. A beszélgetést moderáló Kötő József kolozsvári színháztörténész kihangsúlyozta, hogy lassan egy mítosz részei lesznek a Harag György Társulat alapító tagjai, közülük sokan már nem élnek. A szatmárnémeti színház maga is az erdélyi magyar színjátszás mítoszaként van jelen a köztudatban, hiszen megalakulásával indult el az erdélyi szellemi megújulás. A Harag György Társulat alapító tagjai voltak az elsők, akik magas szintű irodalmi és teatrológiai képzésben részesültek, így úttörő szerepet játszottak a színházi élet megújításában, abban, hogy a színház valóban a szellemi élet jó értelemben vett befolyásolója legyen. A szatmárnémeti színház a szellemi körforgás része lett, ahol egy alapvetően másoktól különböző szellemi műhely alakult ki. Harag György, a társulat rendezője azt vallotta, hogy a művészet mindig harcot jelent a korszerűség eléréséért. S amint az a beszélgetésen is elhangzott: a feltételek megvannak, hogy a szatmárnémeti színház továbbra is meghatározó szerepet játsszon az erdélyi magyar színjátszás formálásában. Múlt, jelen, jövő A kerekasztal-beszélgetésen terítékre kerültek az elmúlt hatvan év fontosabb eseményei. A másfél órás beszélgetés nagyobb részét az alapítás és a kezdés fényes korának körüljárása töltötte ki, hiszen ma is ebből kell erőt meríteni. Megszólalt: Elekes Emma, Soós Angéla (mint alapító tag), a későbbi korokból Boér Ferenc, András Gyula, Czintos József és Bessenyei István, az elmúlt huszonöt év gondjait Szabó Ágnes, Kulcsár Edit és Kereskényi Sándor foglalta össze. Bessenyei István a múlt és jelen kapcsolatait, Bessenyei Gedő István pedig a jövőbeli távlatokat vázolta fel. A beszélgetés legfőbb következtetése az volt, hogy a társulati különválás elkerülhetetlen, mert a jövő legfőbb záloga az önálló színházi struktúra kialakítása. Ennek keretében majd tisztább körvonalú lesz a közösségi színházi eszmény, és csak ennek a keretében működtethető az a műfaji sokszínűség, amelynek révén a Harag György Társulat megtarthatja elkötelezett és lelkes közönségét, valamint újra szert tehet a szakma legteljesebb elismerésére. Elhangzott a katarzis-központú színháznak a szükségessége is, valamint az, hogy egy valamirevaló színháznak — még ha vidéki is — szüksége van egy igazi menedzserre, egy-két saját rendezőre, akik megszabhatják a színház művészeti profilját. Elek György Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti) 2014. május 3.Félszáz mű a GyimesekbőlMarosvásárhelyen is népszerű a Borospataki Művésztelep, minden eddigi tárlatnyitójára népes közönséget vonzott a Bernády Házba. Azért is persze, mert hangulatosak, kellemesek a rendezvényei, és ilyenkor nemcsak a Gyimesek ihlette művekből kapnak ízelítőt a jelenlevők, hanem a táj és lakói zenéjéből, dalaiból, táncaiból, sőt jellegzetes ételeiből, italaiból is hoznak magukkal valami különlegeset az alkotótábor gazdái, működtetői – Szász István és Szász Marika –, illetve vendégeik, munkatársaik, de még inkább azért, mert a művészetkedvelők joggal számíthatnak arra, hogy jó alkotók figyelmet érdemlő alkotásaiból rendezett színvonalas kiállítást láthatnak minden alkalommal. Április 25-én is így volt, és nem csak a Házat megtöltő érdeklődők voltak nagyon sokan, de a korábbiaknál is több nevet, munkát vonultatott fel a tárlat. 2013 őszén ötödször gyűltek össze a meghívott festők, grafikusok, szobrászok, textilművészek, fotósok, a házigazdák jubileumi jelleget adtak a táborozásnak, s a művészi termés is ehhez lett mérhető. Vásárhelyen a Borospatakán októberben ténykedő 30 művész több mint ötven munkáját lehet most megismerni, s amint az eseményt méltató Nagy Miklós Kund kiemelte, sokszínű, változatosságában is harmonikus, reprezentatív válogatást mutatnak fel a művésztelep látványosan gyarapodó műgyűjteményéből. Életkortól, művészi törekvésektől, stílusirányzatoktól függetlenül minden alkotó jól érzi magát a különleges szépségű gyimesi tájakon, az értékteremtő, hagyományőrző tábor semmilyen módon nem korlátozza a fantáziát, valamennyi résztvevő nagy kedvvel, felszabadultan dolgozik a művésztelepen, amelyen derű és a vidámság uralkodik. A kiállított képek, plasztikák, textíliák és ezt tükrözik. A táborban a legtöbben visszatérő vendégek, a törzsgárda fele Magyarországon él, mégis egyfajta vásárhelyiség is kapcsolható Borospatakához. Az első öt év nem telt el anélkül, hogy ne hívtak volna a táborba egyszerre több marosvásárhelyit is, de számos olyan művész is eljön a Gyimesekbe, akik innen, a Bolyaiak városából települtek át az anyaországba és váltak ott is elismert alkotókká. Szinte valamennyien a vásárhelyi művészeti középiskolában kapták meg a kellő indíttatást és lendületet az alkotói pályára. Márton Árpád festőművész is, aki Gaál Andrással együtt az alkotótábor fáradhatatlan művészeti vezetője. A megnyitón ő is hangsúlyozta a kiállítás sokféleségben is egységes jellegét, a kiállítók művészi igényességét, egyben arra is kitért, hogy miközben a fennállása 40. évében végveszélybe került a Gyergyó-szárhegyi Művésztelep, mert a Lázár-kastély örökösei közt van, akinek a kultúraápolásnál fontosabbak önös érdekei, a Szász házaspár példás ügyszeretettel mindent megtesz, hogy Borospatakát a fejlődés, az értékteremtés dominálja. A festő külön köszöntötte a jelen levő táborozó helybeli kollégáit, Bálint Zsigmondot, Bandi Katit, Csíky Szabó Ágnest, Hunyadi Lászlót, Kákonyi Csillát. Ők ketten, utóbbiak most vehették át Szász Marikától a tavalyi évfordulós okleveleket, akkor ugyanis nem tudtak részt venni a gyimesi ünnepségen. Vásárhely az immár hosszú ideje nyíregyházi illetőségű Erdei Anna és Zagyva László számára is kedves hely, de szorosan kötődik városunkhoz Adorjáni Endre, Ádám Gyula, Bardócz Lajos, Ferencz Ernő, Bakos Erzsébet, Gaál András, Kádár Tibor, Kopacz Mária, Köllő Margit, Orth István, Simó Enikő is. Balási Csaba, Kristó Róbert, ifj. Szász István csíkszeredai kötődésű. Ásztai Csaba, Bráda Tibor, Deák Ilona, Kövecsi Kovács Imre, Magyari Márton, Nagy Előd, Szakács Imre, Székely Berta, Varga Edina határon túliként is itthon vannak Erdélyben. Műveik is erre vallanak, a belőlük fakadó érzelmi, szellemi kisugárzás ilyenszerű benyomást kelthet a nézőkben. A megnyitó zárórészében az Öves együttes gyimesi műsora pezsgő hangulatot teremtve autentikus csángó muzsikával, dalokkal tetézte a festmények, grafikák, szobrok, kisplasztikák, textilművészeti alkotások és művészfotók nyújtotta élményeket. (nmk) Népújság (Marosvásárhely) 2015. január 14.Sok lelkes kutatónak ad(ott) munkát Kazinczy „Erdély-járása”Szabó Ágnes tartott előadást az Erdélyi levelek kapcsán az EME-nél „Három hónapi távollétem után tegnap előtt jöttem haza Erdélyből. Szebb három hónapot, ha ide nem számlálom a' mit a' Szerelem ada, soha nem éltem" – írta Kazinczy Ferenc író, költő, miután 1816 szeptemberében megérkezett Széphalomra. A viszonylag rövid, de fölöttébb tartalmas időszak eseményeinek megörökítésével 1831-ben bekövetkezett haláláig folyamatosan foglalkozott a szerző, formálgatta, sok esetben újra is írta a leveleket. A fenti idézet is bizonyítja, hogy a nyelvújítás vezéralakja élete egyik legjelentősebb periódusaként tekintett az Erdélyben töltött hetekre, amelyek során meglátogatta itteni barátait – köztük a Gyulai családot és Döbrentei Gábort –, az erdélyi arisztokratákat, valamint Erdély nagyobb városait, nevezetességeit. Érthető tehát, és valahol örvendetes is, hogy az utókor élénken érdeklődik Kazinczy írásművészetének ezen vonatkozásai iránt, amelyek az életmű más részeivel is párbeszédet folytatnak. Ebbe a gazdag, szerteágazó anyagba nyújtott betekintést a kolozsváriak számára Szabó Ágnes irodalomtörténész, a Szegedi Tudományegyetem tanára, Kazinczy Erdélyi levelek című könyve kritikai kiadásának sajtó alá rendezője hétfőn délután, az Erdélyi Múzeum-Egyesület Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztályának idei első rendezvényén. Szabadság (Kolozsvár) 2015. március 10.Elkészült a Barabás Miklós Céh honlapjaElkészült és immár bárki által megtekinthető a Barabás Miklós Céh honlapja. A közel száz évvel ezelőtt alapított, igencsak rangos képzőművészeti céhnek az elmúlt évtizedek folyamán olyan alkotóegyéniségek voltak a tagjai, illetve vezetői, mint Bánffy Miklós, Bordi András, Kós Károly, Molnár Dénes, Plugor Sándor, Szervátiusz Jenő, avagy Kusztos Endre, jelenlegi tagjai között pedig olyan képző- és fotóművészeket találhatunk, mint Kákonyi Csilla, Márton Árpád, Orth István, Bandi Kati, Barabás Éva, Bálint Zsigmond, Bocskai Vince, Csíky Szabó Ágnes, Fekete Zsolt, Gyarmathy János, Haller József, Hunyadi Mária, Hunyadi László, Kiss Levente, Kuti Botond, Kuti Dénes, Major Gizella, Makkai István, Pokorny Attila vagy Simon Endre. A céh jelenlegi elnöke Kolozsi Tibor, alelnöke Németh Júlia. A honlapon olvasható céhtörténetet utóbbi jegyzi, A Barabás Miklós Céh a történelem forgatagában című írásában több fejezetre bontva szól a testület múltjáról, jelenéről egyaránt. Mint írja, "A trianoni döntés nyomán kialakult új geopolitikai helyzetben az erdélyi magyar kultúra, s ezen belül a képzőművészeti is kiszakadt eredeti, természetes közegéből, s szembe kellett néznie a számára kedvezőtlen, új helyzettel. A kor kiemelkedő közéleti személyisége, az építész, képzőművész, író Kós Károly a kolozsvári Napkelet főmunkatársaként közvetlenül az impériumváltozás után, már 1920-ban megfogalmazta mozgósító jellegű, új otthonteremtő gondolatait: »...akarunk élni, akarunk dolgozni, akarunk kultúrát. Akarunk művészetet; élőt, szervest, nélkülözhetetlent, olyant, ami a miénk. Amiben a mi lelkünk fürdik meg, hogy megújuljon, hogy erőssé, erősebbé legyen. Lehetséges-e ez? Lehetséges, mert muszáj, mert szükségünk van reá, tehát lesz erőnk is hozzá.« És lett. Irodalmi, művészeti folyóiratok születtek (Napkelet, Pásztortűz, Periszkóp, Erdélyi Helikon), és az írók helikoni közösségének mintájára s annak égisze alatt alakult meg 1929-ben Kós Károly és Szolnay Sándor vezetésével s Bánffy Miklós támogatásával az erdélyi magyar képzőművészek érdekvédelmi szervezete, a Barabás Miklós Céh is. A névválasztás indokolt volt, hiszen a biedermeier festészet kiemelkedő képviselője, a magyar történelmi múlt kimagasló személyiségeinek megörökítője, a több országban megfordult, több kultúrában is járatos művész, erdélyisége mellett, az európai kultúra felé is nyitottnak bizonyult. Ilyenformán neve méltán fémjelezhette a kor művészeinek törekvéseit, méltán válhatott példaképpé." A művészcéh honlapja ízléses, nívós és könnyen áttekinthető, számos fotóval gazdagított alkotás, ismerteti a céh történetét, alapszabályzatát, bemutatja az elődöket, az aktív tagokat, a vezetőséget és a tiszteletbeli tagokat, illetve mindannyiuk tárlatait, felsorakoztatja a közös és egyéni kiállításokat, közöl híreket, Médiavisszhang rovatában közzéteszi a céh rendezvényeiről, alkotóiról írott cikkeket, felsorolja a támogatókat és közöl elérhetőséget is. Az oldal a www.bmceh.ro címen látogatható. Knb. Népújság (Marosvásárhely) 2015. június 26.Megnyílt a 19. Ariadné textilművészeti tárlatMarosvásárhelyről tizenhét képzőművész állította ki munkáit, Temesvárról tizenegy, Kolozsvárról kilenc. Suceaváról, Déváról és Nagyváradról is ketten érkeztek alkotással, ezenkívül egy-egy textilművész Székelyudvarhelyről, Szegedről, Nagyváradról, Bukarestből, Budapestről, Sepsiszentgyörgyről, Gyergyóújfaluból és Gorjból küldte el munkáját a Marosvásárhelyen 19. alkalommal megrendezett Ariadné textilművészeti kiállításra. Amikor sok évvel ezelőtt létrejött az Ariadné kiállítás Marosvásárhelyen, mind több és több képzőművész kezdett figyelni a textilművészetre – mondta Nagy Miklós Kund újságíró-szerkesztő, író a szerda esti megnyitón a Kultúrpalota földszinti kiállítótermében. Ahogy fogalmazott, az idei rendezvényt kevésbé jellemzi az újítás. Van mese, mítosz, születés és halál, vidámság és szomorúság, tudomány és még a természet féltése sem hiányzik – sorolta a méltató, hogy mi minden van ezen a tárlaton, amelyet leginkább a hagyomány iránti tisztelet ural. „Ennek a tárlatnak az az újdonsága, hogy végre nem akar mindenáron valami újat hozni” – mondta érdeklődésünkre Bandi Kati marosvásárhelyi textilművész, aki úgy értékelte az idei tárlatot, hogy az a mesterségbeli tudást tükrözi a leginkább. Az iparművészet egyik ága a textilművészet, amely ipari technikával és művészi igénnyel kivitelezett használati- és dísztárgyakat hoz létre. Ha ezek közül a kritériumok közül valamely hiányzik, akár az ipari technika, akár a művészi igény, vagy a használhatóság – akkor csorbul az adott alkotás, mondta az ismert alkotótművész, aki úgy véli, sok szempontból lehet egy alkotás művészi. Az iparművészethez tartozó textilművészetnek is megvannak a sajátos kritériumai, amelyeket, ha az alkotó tiszteletben tart, annál értékesebb a műve. Nincs olyan textilművészeti kiállítás, amelyen ne lenne jelen a mítosz – hangsúlyozta Nagy Miklós Kund, felhívva a figyelmet a munkák sokszínűségére, az ötletgazdagságra, ugyanakkor a minőségre is, hiszen rengeteg munka van a kiállított művekben – mondta. Az idei tárlaton többek közt Nagy Dalma, Puskei Sarolta, Sajgó Ilona, Hunyadi Mária, Bandi Kati, Szabó Ágnes, Pacsika Lia alkotásai láthatók. A munkák között vannak szőttesek, kompozíciók, többnyire hagyományos módszerekkel készített faliszőnyegek, ruhák, képek, de nem hiányoznak a nem hagyományos összeállítások sem. Antal Erika Székelyhon.ro 2017. október 14.Havazás előtt BorospatakánAz idén a szokásosnál egy héttel korábban nyitotta meg kapuit a művésztelep Borospatakán. Így a csíkszeredai Szász házaspár, István és Marika működtette népszerű skanzen alkotó vendégei még azelőtt hazautaztak, mielőtt a Gyimesekben lehullott volna az októberben szinte menetrendszerűen érkező első hó. Különleges látvány, amikor a völgy fölött a zöld meredeket befedi a fehér lepel, a festők, grafikusok, szobrászok, fotósok, díszítőművészek azonban nem hiányolták, a ragyogó ősz annyi egyéb ihlető élményt kínált, hogy azok közül is nehéz volt választani. Egy hét, tíz nap hamar eltelik, ezt a szobrászművészek tapasztalják meg a leginkább, mennyiségileg nem lehet akkora teljesítményt nyújtani, mint amennyit szeretnének. De aki nyomon követhette őket, láthatta, mindent megtettek, hogy az alkotói termés minél gazdagabb és a lehető legjobb legyen. Nem is lehetett hibát találni benne. Az október 3-i zárókiállításon a két méltatónak, Banner Zoltán művészettörténésznek és Nagy Miklós Kund művészeti írónak igazán bőven volt mit kiemelnie. Harminc művész állított ki legalább két munkát, a tábor két művészeti irányítója, a kiállítást megrendező Gaál András és Márton Árpád ismét remekelt, amikor a képeket, szobrokat, textíliákat, tűzzománcokat, fotókat elhelyezte, hiszen ha közös volt is az ihletforrás, minden résztvevő más-más stílusban dolgozó, öntörvényű, erős művészegyéniség, nem egyszerű a műveiket úgy összehangolni, hogy azok ne egymást zavarva, hanem kisugárzásukat megőrizve fokozzák az összhatást, erősítsék a műegyüttes üzenetét. A művésztelepnek megvan a törzsgárdája, ők nagyon ritkán hiányoznak a névsorból, de a házigazdák nem feledkeznek meg a fiatalításról sem. Az idősebb mesterek mellett most is dolgozott Borospatakán néhány újabb fiatal, az egyensúly ilyen tekintetben se billent meg. De az életkornak mintha nem is lenne jelentősége, olyan lendülettel kapcsolódnak be a munkába a korosabbak is. A közösségi szellem kihangsúlyozottan van jelen a művésztelepen. A köztudott gyimesi tenni akarás az alkotótáborra is jellemző, a teremtés szelleme élénken érzékelhető a művésztelepen, és kilenc év teltével nyugodtan elmondható, hogy a skanzenben összpontosult szellemi, művészeti pezsgés jótékonyan terjed át az egész tájegységre. A stílustörekvések, műfajok, témák sokaságából az idén talán a szakralitás került ki győztesen. A telepen épült kis kápolna mind szebb lesz általa. Bráda Tibor, Egri István pompás üvegfestményei, Kádár Tibor nagyszerű Stáció sorozata a kortárs művészet kis gyöngyszemévé alakítja a templomot. Szent István, Szent László, Szent András portréja, egyéb szakrális fogantatású alkotások mellett nyilván számos más jellegű munka hívta fel magára a figyelmet. A népélet, a vidék szépsége, megannyi helyi sajátosság ihlette a táborlakókat. Kitartás és erőpróba tekintetében a szobrász Ferencz Ernő vitte el a pálmát, egy hét alatt elkészült faragott fakompozíciója valóban csúcsteljesítmény. Szepessy Béla míves óriásmetszete, a Tükör által homályosan ugyancsak kiérdemelte az egyöntetű elismerést. Ezt hozta magával a nyíregyházi grafikus, a táborban ilyen grafikai megoldásokra egyelőre nincs lehetőség, a művész érdemei ettől nem csökkennek. Keményen, teljes odaadással, a legjobb színvonalukra hangolódva dolgoztak a művésztelep marosvásárhelyi vendégei, Bandi Kati, Csíky Szabó Ágnes, Hunyadi László és Bálint Zsigmond is. Mindannyian nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy erre az idei tárlatra is sokáig emlékezzen a közönség. Az elmélyült összbenyomást hatványozottan tetézte a záróeseményen a gyimesi férfikórus műsora. Rendkívüli élményt nyújtott. Egyben azt is előrevetítette, hogy máris lehet gondolkozni, mi lesz jövőre a tizedik, jubileumi táborozáson. Biztosak lehetünk, hogy Szászék, akik mindenre figyelve éltetik ezt az értékteremtő, fontos „intézményt”, idejében és teljes képességükkel felkészülnek rá. Nagy Miklós Kund / Népújság (Marosvásárhely) 2017. október 17.Díjátadó ünnepség a Teleki Oktatási KözpontbanPéldaértékű életpályák, sikeres diákok A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének Ezüstgyopár díjával tüntettek ki negyven hazai és egy határon túli pedagógust október 14-én, szombaton a szovátai Teleki Oktatási Központban. A szövetség kétévente megtartott kimagasló eseményén a Mákvirág gyémánt-, arany-, ezüst- és bronzfokozatával jutalmazzák a legjobb eredményt elért középiskolás diákokat, illetve Kós Károly-díjjal ismerték el a magyar nyelv és irodalomból, anyanyelvápolásból, valamint Bolyai Farkas-díjjal a matematikából kiemelkedő teljesítményt nyújtó tanulókat. „Szórd szét kincseid – a gazdagság legyél te magad… Vedd egybe életed-halálod – a teljesség legyél te magad.” Weöres Sándor gondolataival köszöntötte a jelenlevőket házigazdaként Szolláth Hunor, a Teleki Oktatási Központ vezetője. „Emberekkel foglalkozni, a nyelvükhöz és kultúrájukhoz való kötődésüket megalapozni, az előző generációk által felhalmozott ismereteket átadni nem könnyű, de az egyik legszebb misszió.” Éppen ezért büszkeséggel tölti el pedagógustársai példaértékű életpályája, akik a tárgyi, szaktantárgyi ismeretek átadása mellett értékeink megismertetésére, a közösségi életre, az összefogásra és az összetartozásra sarkallták tanítványaikat – mondta Burus-Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke. Oktatási módszertanuk alapját a szeretettel szeretetre nevelés, a tudás átadása, a tudásvágy felébresztése képezte, miközben saját életük példájával neveltek. A kitüntetett pedagógusok utat mutatnak értékkereső társadalmunkban azoknak, akik a nemeset keresik és akarják képviselni. A díj értékét növeli, hogy a kitüntetetteket pedagógustársaik javasolják és méltatják. Az Ezüstgyopár díj nem jár pénzjutalommal, erkölcsi elismerést jelent – folytatta az elnök, aki köszönetet mondott a kitüntetettek értékteremtő munkájáért, a jelölők figyelmességéért, az értékelők munkájáért, amelynek köszönhetően ismertté vált a díjazottak tevékenysége, amit a pedagógusok szövetsége egy szép, elegáns kiadványban jelentetett meg. Majd a diákokhoz szólt, akiknek kiemelkedő teljesítményét a szövetség évente jutalomban részesíti az előző tanévben elért munkájukért. „A tehetség olyan érték és erőforrás, amely nem hasznosul önmagától, meg kell teremteni a támogató környezetet, amelyben kibontakozhat, növekedhet és gyümölcsözhet. Mert a tehetség nemcsak ajándék, hanem felelősség is diákoknak, szülőknek, pedagógusoknak egyaránt. Akkor van jövőnk itthon, kisebbségben különösen, ha lesznek olyan fiatalok, akik kiemelkednek tehetségükkel, alkalmasak arra, hogy példát mutassanak, és közösségünk vezető egyéniségeivé formálódjanak, ami mindannyiunk felelőssége, sőt kötelessége” – gratulált a diákoknak, és köszönetet mondott felkészítő tanáraiknak, szüleiknek. Kovács Irénke államtitkár Apáczai Csere János pedagógusi hitvallását idézve gratulált a pedagógusoknak, akik ellentmondásokkal teli világunkban példaértékű pályát futottak be, és töretlenül küzdöttek-küzdenek a minőségi oktatásért, a magyar nyelvű oktatásban érintettek érdekeinek védelméért. Beszédét, amelyben az RMPSZ és a kisebbségi oktatásért felelős államtitkári kabinet közötti együttműködés, folyamatos kapcsolattartás fontosságát emelte ki, Gál Kriszta kommunikációs tanácsadó tolmácsolta. Mielőtt a hazai pedagógusok díjazására sor került volna, az RMPSZ első alkalommal ismerte el különdíjjal egy olyan pedagógus munkáját, aki a határokon túlról sokat tett az erdélyi oktatásügy felkarolásáért. Dr. Sipos Mihály, az egri Neumann János Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium elismert igazgatójának munkásságát Lászlófy Pál, az RMPSZ örökös tiszteletbeli elnöke méltatta, kiemelve példaértékű erdélyi kötődését. A rendszerváltást követően testvériskolai kapcsolatot kezdeményezett a csíkszeredai Márton Áron Főgimnáziummal, újabban pedig a magyardécsei szórványkollégium létrehozásában és fenntartásában nyújt értékes segítséget. Az Ezüstgyopár díjjal jutalmazott pedagógusok méltatásából Sarkadi Zoltán színművész olvasott fel részleteket, majd Siklódi-Burus Botond, a szövetség elnöke és Halász Ferenc, valamint Kiss Imre országos alelnökök adták át az elismerést. Megható volt hallgatni az Erdély különböző vidékeiről érkezett pedagógusok rendkívül gazdag munkásságát, akik Oklándtól Aradig, Bukaresttől Szilágynagyfaluig hasonló lelkesedéssel, fáradhatatlanul, sokszor erejükön felül gyakorolták a választott és szeretett hivatást. A jutalmazottak között sok volt a zene-, matematika-, anyanyelv-, sporttanár-, tanító- akik félreeső szórványfalvakban, vidéken vagy nagyvárosi környezetben tettek sokkal többet a kötelező órák megtartásánál, és vívták ki az elismerést. Megyénkből nyolcan részesültek az elismerésben: Dénes Mária Magdolna, Kovács Ibolya-Katalin, dr. Orosz-Pál József, Szabó Levente, Wellmann Richárd, Böjte Andor Vilmos, Reichemberger Ildikó, Zoltán Ildikó. Tevékenységüket részletesen ismertetni fogjuk. A Kós Károly-díjban részesülő diákok eredményeit dr. Péter Sándor, a szövetség Kovászna megyei elnöke értékelte, majd a magyar nyelv és irodalom, valamint az anyanyelvápolás terén országos vagy nemzetközi rangú vetélkedőkön a legjobban teljesítő négy diáknak adták át az elismerést. A Bolyaiak szellemisége ihlette Bolyai Farkas-díjra beérkezett pályázatok eredményét Dávid Géza, a program gondozója értékelte, majd a matematika terén kitűnő diákok vehették át a jutalmat. A Mákvirág pályázatokat Lászlófy Pál értékelte. A díjra kiváló tanulmányi eredményt elért, a tantárgy-, kulturális és sportvetélkedőkön díjazott példás magatartású 9-12. osztályos tanulók pályázhattak, akiknek a szövetség örökös tiszteletbeli elnöke nyújtotta át a jutalmat. A díjazottak között szinte minden erdélyi középiskolának volt képviselője, akik számára az RMPSZ szovátai jutalomtáborozást biztosított, amelyről egy kisfilm is készült. Megyénkből négy diák kapott Mákvirág díjat, valamennyien a Bolyai Farkas Elméleti Líceum tanulói. Derzsi Dániel a bronzfokozatot, Ferencz Dániel és Puskás Dávid az ezüst- és a már egyetemi hallgató Szabó Ágnes-Kriszta, aki négy éven volt megyénk legeredményesebb diákja, a gyémántfokozatot érdemelte ki. A kitüntetettek nevében dr. Orosz Pál-József mondott köszönetet az elismerésért, és tette szóvá a romániai zeneoktatás hiányosságait. A díjkiosztó ünnepséget a szovátai pedagógusok Fülöp Judit vezette Intermezzo kamarakórusa és az Orosz Pál-József által alapított és vezényelt székelyudvarhelyi Camerata kórus nyitotta meg, végül a kitüntetett diákok közös műsora zárta. Bodolai Gyöngyi / Népújság (Marosvásárhely) 2017. december 30.Jó úton a megyei tárlatElvárásközelben A 2017-es Téli Szalon nem okozott csalódást, a megye képzőművészeinek közös kiállítása olyan lett, amilyennek régóta szerettük volna látni: friss, ütős, a jövőre nézve is ígéretes. Nem felülmúlhatatlan, szó sincs róla, láthatunk középszerű vagy még jelentéktelenebb munkákat is, ami valószínűleg zsűrizés esetén is elkerülhetetlen, de egészében színvonalas, megkapó a felvonultatott műegyüttes, a szokásosnál jóval több a kiemelkedő, a figyelmet ellenállhatatlanul magára vonzó, nézőmarasztaló alkotás. És ami külön hangsúlyozandó: az eltelt tizenkét hónapban született, új műveket ismerhet meg a közönség. Ez lehet egyébként az ilyenszerű éves jelentkezések egyik fő célja is. Ily módon az alkotók reális képet formálhatnak arról, hogy adott időpontban hol, merre tart a közösségük, s a művészetkedvelők is lépést tarthatnak a változásokkal. Érthető, hogy a képzőművészeti szövetség helyi fiókjának vezetősége kitartóan szorgalmazza, hogy a tagok ne régebbi munkákkal próbáljanak benevezni a hivatásos művészek seregszemléjére. Érdemes megőrizni ezt a most bevált részvételi kritériumot, még ha emiatt egyesek olykor ki is maradnak a tárlatról. Számszerűen így is bőséges a felhozatal, pedig vannak, akik elvi megfontolásból nem vállalják a közös megmérettetést, mások azért, mert nemrég egyéni kiállításon mutatkoztak be, vagy kényszerhelyzet tartotta távol őket a Szalontól. Több mint 60 kiállító munkáival találkozhatnak a látogatók a marosvásárhelyi Kultúrpalota Art Nouveau Galériájában, négyen megyén kívülről, vendégként vesznek részt az eseménnyé előlépett rendezvényen. Ez is jelez valamit. Nem csak lelki, családi kötődések késztették itteni szereplésre a budapesti Benedek Józsefet és B. Laborcz Flórát, illetve a kolozsvári Forró Ágnest, Károly-Zöld Gyöngyit, szakmai kihívásként is tekinthettek a vásárhelyi kiállítási lehetőségre. Na meg az is vonzerőként működhetett, hogy a Szalon megannyi alkotó nemzedéket, a helyi művészeti líceum számos kiváló végzettjét képes összehozni ilyenkor. Vajon a továbbiakban erősödik majd ez a tendencia? Előfordulhat, és ettől még változatosabbá válhat a nézők elé tárt anyag. A veszteségek amúgy elkerülhetetlenek. Az utóbbi pár esztendőben kiváló alkotóegyéniségek hunytak el. Haller József, Siklódi Zsolt, Adrian Chira halála fájdalmas veszteség, a korábban távozott Fekete Zsolté, Szabó Zoltán Judókáé is az. A tárlaton ez is tudatosul a megye művészeti mozgalmának ismerőiben. Chirára néhány kiállított festménye is emlékeztet. Judóka portréja a lépcsőfeljáró tetején torpantja meg a felfelé igyekvőt. Akárha élne, éppen csak meg nem szólal a festő. Özvegye, Schneller Mária örökítette meg így egy remek arckép-kompozíción. Lánya, Szabó Anna Mária a lenti nagyteremben bizonyítja újra különleges festői kvalitásait. A festészeti anyag idén is domináns. Abban pillanatig sem kételkedtünk, hogy a korban előbbre járó mesterek, akik országosan és nemzetközi vonatkozásban is jól kiérdemelt elismerésnek örvendenek, ismét legjobb szintjükön nyűgözik le a nézőket. Kákonyi Csilla, Barabás Éva, Kuti Dénes, Major Gizella, Moldovan Mircea, Şerban Mariana, Szép György és a textilművészet mellett folyamatosan a piktúrában is bizonyító Hunyadi Mária, Sajgó Ilona, Csíky Szabó Ágnes, Nagy Dalma alkotókedve és inventivitása kiapadhatatlannak tűnik. Arra viszont talán kevesebben számítottak, hogy a fiatalok ekkora súllyal, ilyen markánsan gyarapítják a tárlat értékeit. Igen sokat ígér az utánpótlás, újabb színeket, látásmódot, vizuális kiteljesedést hozhat a kiállítótermekbe. Kuti Botond, Căbuz Andrea, Căbuz Annamária, Csupán Eduárd, Marin Victor, a már említett Szabó Anna Mária erre már bizonyosság. A tehetség persze a köztes generációk joggal népszerű képviselőihez is hozzászegődött. Bíró Kálmán Enikő, Csatlós Levente, Radu Florea, Dorel Cozma, Puskai Sarolta, Gergely Erika, Pop Călin, Mihai Frunză, Căpriţă Petre ugyancsak jó példát szolgáltatnak erre saját stílusukhoz hű munkáikkal. Ahogy a kilencedik X-éhez közeledő Szotyori Anna is megörvendeztet fiatalosan üde, színes grafikáival. Nem véletlenül hiányoltuk, amikor nem volt ott a Szalon felhozatalában. Talán az olvasók is észrevették: sok a női név a felsoroltak között. Igen, mind nagyobb a művésznők részaránya a megye képzőművészeti életében. Nyugodtan nyereségnek tekinthetjük ezt a tendenciát. Az eddigieknél is nagyobb érzékenységgel, empátiával, szépérzékkel gyarapszik általa az amúgy is széles alkotói paletta. Pláne, ha a díszítő- és iparművészetet is bevonjuk ebbe a körbe. A Téli Szalon téma- és látványvilágát megkapóan dúsítják Mana Bucur és Olteanu Mariana Cara finom mívű kerámiái, Nagy Zsuzsánna faliszőnyege, Vidra Birtalan Éva színpompás tűzzománcai is. És kétségtelen nyereség a karakteres fotóművészeti jelenlét a tárlaton, Jakab Tibor, Mihai Stoica és Fekete Zsolt vizuális remeklése. A festészet mellett azonban a kiállítás másik, igazán mély benyomást keltő és nagy elismerést kiváltó műfaja a szobrászat. A megye ebben is kivételes talentumú művészekkel büszkélkedhet. Az életkori spektrum ezen a téren is igencsak széles. Nem beszélve arról a szemléleti sokféleségről, amit ez a kiállítás is tanúsít. Elsősorban a kisplasztika, a mintázás terén, de forma- és méretgazdagságában, anyaghasználatában, technikai megoldásaiban is meglepő az a változatosság, amely a maga egészében humánus fogantatású harmóniát sugároz a befogadók felé. Kiss Levente, Gyarmathy János, Bocskay Vince, Gheorghe Mureşan, Miholcsa József, Sánta Csaba, Szőcs Zoltán Zörgő, Nagy Attila, Pop Gheorghe, Makkai István, Kovács Tibor, Veres Gábor Hunor, Gábor Barna nagyszerű szobrászati válogatása bárhol megállná a helyét. És ne feledjük, az utóbbiak még reménykeltő pályájuk elején igyekeznek kitaposni saját útjukat! Érdemes nyomon követni, mindez hova vezet. Népújság (Marosvásárhely) lapozás: 1-20
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
